Kérdések és válaszok a kötelező biztosítással kapcsolatban - első rész
1. Mit tartsunk magunknál a mindennapokban?
Közúti ellenőrzés során az ellenőrző hatóság kéri a
kötelező
gépjármű-felelősségbiztosítás meglétét igazoló iratokat is.
Ez forgalmi engedély köteles gépjármű esetén a biztosítási kötvény
vagy a biztosító által kiállított igazolólap.
Emellett igazolni kell a biztosítási szerződés díjfizetéssel
történő folyamatos hatályban tartását, ezt az adott díjfizetési
időszakra vonatkozó, a befizetést igazoló készpénz-átutalási
megbízás (csekk) feladóvevénye vagy a biztosító által kiállított
bizonylat tanúsítja.
Nem forgalmi engedély köteles gépjármű esetén a gépjármű a közúti
forgalomban kizárólag akkor vehet részt, ha a gépjárművön a
biztosítási szerződés fennállását tanúsító jelzés van. Ebben az
esetben tehát elég a „matrica” és a kötvény bemutatása, mert a
biztosító a biztosítási szerződés fennállását tanúsító jelzést és a
biztosítási kötvényt csak a biztosítási díj megfizetése ellenében
adja ki.
2. Át lehet vinni másik autóra az eddig megszerzett
„bónusz” fokozatomat?
Igen, az üzembentartó által az adott szerződés vonatkozásában már
megszerzett bonus osztályba sorolás megmarad, ha a szerződés
érdekmúlás miatt megszűnik, és az üzembentartó a szerződés
megszűnését követő két éven belül ugyanazon gépjármű-kategóriába
tartozó másik gépjárműre (személygépkocsi, motorkerékpár, autóbusz,
tehergépkocsi, vontató, mezőgazdasági vontató) új szerződést köt,
akár ugyanazon, akár másik biztosítónál.
A felelősségbiztosító köteles kártörténeti (bonus-malus) igazolást
kiadni az érdekmúlás (pl. gépjármű eladása, forgalomból kivonása)
miatt megszűnt, vagy évfordulóra felmondott biztosításról.
3. Milyen esetekben szűnik/szűnhet meg a kötelező biztosítás egy
adott gépjárműre?
- lejár a határozott időtartamra kötött szerződés
- érdekmúlás (pl. a szerződő eladja a gépjárművet)
- a gépjármű forgalomból történő végleges kivonása (totálkáros,
működésképtelen a gépjármű, a szerződő leadja a rendszámot a
rendőrségnek)
- a gépjármű ideiglenes kivonása a forgalomból (a szerződő
ideiglenesen leadja a rendszámtáblát a rendőrségen)
- díj-nemfizetés miatt a biztosító törli a szerződést
- a szerződő a biztosítási év végére felmondja a szerződést
- a biztosító a biztosítási év végére felmondja a szerződést